Kiürítették London legmagasabb felhőkarcolóját
Füst szivárgott az alagsorból, ezért ki kellett üríteni London legmagasabb épületét, az Üvegszilánkot. 900 embernek kellett elhagynia az épületet.
Füst szivárgott az alagsorból, ezért ki kellett üríteni London legmagasabb épületét, az Üvegszilánkot. 900 embernek kellett elhagynia az épületet.
Megnyílik a közönség előtt jövő év februárjában Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolójának, a Londonban felépült The Shardnak páratlan panorámát kínáló kilátója, amelyről tiszta időben akár hatvan kilométerre is ellátni.
Látványos fény- és lézertechnikai bemutatóval avatták fel csütörtök este London központjában Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolóját.
Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója: a The Shard (Üvegszilánk) névre keresztelt üvegtorony a Cityn kívül, London Southwark városrészében, a Temze déli partján épül.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.